16.Újév
(január 1.)
-Boldog újévet ,Bella!-mondta Harry mosolyogva.
-Boldog újévet édesem!-mondtam én is ,majd újra
megcsókoltam.
Miután csókunk véget ért körbenéztünk és mindenki egymásnak
kívánt „Boldog újévet!” ,így mi is mentünk mindenkinek ezt kívánni.
Mindenkihez odamentünk.Először végigmentünk a fiúkon ,majd a
Little Mixesekhez is ,így Emilyhez is ,aki látszólag nagyon boldog volt ,hogy
itt lehetett ,ilyen társaságban.
-Boldog újévet ,Emily.-mondtam neki ,majd nyomtam két puszit
az arcára.
-Boldog újévet Bella.-mondta ő is miközben virult ,mint
egész este.
Ez után Harry is „BUÉK”-ot köszönt Emilyenek ,majd Harryvel
továbbmentünk Luxhoz és Louhoz.Mindkettőjüket megpusziltuk ,még a kicsi Luxot
is ,aki nem érthette ,hogy mi történik ,de nevetve fogadta a puszikat.
-Lux nagyon megszeretett téged.-mondta Lou.-Senkit nem
szeretett meg ilyen hamar Harryn kívül ,de nem csoda.Mindketten nagyon jól
törődtök vele és tudjátok ,hogy egy ilyen kislánnyal mikor-mit kell csinálni.Ez
nagyon jó dolog ,mert előbb utóbb szükségetek is lesz erre a tudásra.
Mi Hazzával csak össze mosolyogtunk.Mivel ez a dicséret
nekünk sokat számított ,hiszen már volt
róla szó ,hogy mindketten szeretnénk gyereket csak sajnos még nincs itt az
ideje.
-Köszi Lou.-mondtuk egyszerre végül ,amin megint össze
mosolyogtunk.
-Nincs mit édeseim.Csak az igazság.-mondta Lou.
-Hahó ,mindenki!-kiáltott Zayn ,hogy figyeljünk rá.-Menjünk
be pezsgőt bontani az új év tiszteletére.
-Oké.-válaszoltunk és mindenki elindult be a házba.
Kiöntöttük a pezsgőket és mindenkinek
töltöttünk.Koccintottunk az új évre és mindenki beleivott a poharába.A
pezsgőzés után bementünk a nappaliba és újra beszélgetni kezdünk ,hol egy
csoportba ,hol kisebb csapatokra bomolva.Nagyon jól éreztem magam és ,ahogy
láttam ezzel nem voltam egyedül.Mindenki jól érezte magát és élvezte a mi kis
összejövetelünket.Bárkire néztem mindenkit csak mosolyogni láttam.Nagyon
örültem ,hogy egy ilyen társaság részese lettem.Még sosem volt ilyenben
részem ,mert bár eddig is sok jó barátom
volt ,még sosem buliztam velük ilyen jól ,pedig Lejlával még diszkóba is jártam
amikor még Magyarországon laktam.Jó bulik voltak ,de nem voltak ilyen
meghittek.Ez a csapat nagyon összetartó és látszik ,hogy jól is érzik magukat
együtt ,pont ezért olyan különleges.Mindenki szeret ,mindenkit és egy ilyen jó
társaságban az idő csakúgy repült ,de annyira jól éreztem magam velük ,hogy nem
éreztem ,hogy mennyire gyorsan suhan el az idő.
Valamikor a buli vége felé odamentem Emilyhez ,hogy
beszéljek még vele ,mert végül is az egyik legjobb barátnőm és a téli szünetben
szinte nem is beszéltünk.Körülbelül 20 perce beszélgettünk ,amikor Harry
odajött és hátulról átölelt.Közel húzott magához és a fejét a vállamra
hajtotta.Én csak elmosolyodtam és Emily-n is megvillant egy mosoly.Őszinte
barát és örül annak ,hogy én ennyire boldog vagyok.Nem úgy gondolkodik mint
néhány directioner ,akik nem ismernek és mégis megutálnak amiatt ,mert a
kedvencükkel járok.Ezt sosem értettem.Amikor egyszerű directioner voltam ,akkor én örültem ha valamelyik tag
összejött valakivel ,mert örültem ,hogy boldogok.Egy-két ember mért nem képes
ezt így felfogni.Lényeg a lényeg ,hogy Emily igazán jó barát.
-Édesem ,hajnali 4 óra is elmúlt.-mondta ,majd nyomott egy
puszit az arcomra.
-Mi?4 óra?Azt hittem mégcsak 2 körül vagyunk…
-Pedig már 4 óra 23 perc.-erősítette meg Harry az órájára
nézve.-Lehet ,hogy lassan mennünk kéne.
-Lehet…-mondta sóhajtva.
Ekkor Louis és Eleanor jöttek hozzánk.
-Sziasztok ,mi megyünk.-mondta Louis.
-Sziasztok!Majd még találkozunk.-mondta Eleanor is ,majd
közelebb lépett és nyomott két puszit az arcomra ,én pedig viszonoztam.Nagyon
imádom ezt a lányt.Nagyon kedves és egyre jobb barátok leszünk.Ezek után Louis
is nyomott kér puszit az arcomra ,meg a többiek is kaptak búcsúpuszikat
Louistól és Eleanortól.
-Sziasztok!-köszöntünk nekik mindhárman.
Harry megint felém fordult:
-Szerintem mi is menjünk.
-Rendben.-válaszoltam.
Elköszöntünk mindenkitől és mindenkinek adtunk két
puszit.Emilyvel kezdtük ,majd végigmentünk az ittmaradt 1D tagokon és a Little
Mix-eseken ,majd végül Lou-hoz mentünk ,aki az alvó kislányát fogta
karjaiban.Lou-t is megpusziltuk ,majd Harry az alvó Lux-hoz hajolt és
megpuszilta az arcocskáját.Én is követtem ,így mindenkitől elbúcsúztunk és a
bejárat felé tartottunk.Még visszakiáltottunk egy „Sziasztok!”-ot és kimentünk
a házból.Kint nagyon hideg volt.Rögtön kirázott a hideg ,így Harry megfogta a
kezem és futni kezdett a kocsija felé.Beültünk és rögtön bekapcsolta a fűtést
,ami egyébként jó ötlet volt ,csak a kocsi melege ,a kocsi ringatása és a
fáradtság miatt eléggé elálmosodtam.Az egyik pillanatban még Harrynek mondtam a
buliról való gondolataimat ,a másik pillanatban meg már aludtam.Csak arra
ébredtem fel ,hogy Harry lefektetett az ágyára.
-Oh ,bocsánat.-mondtam elnézést kérően ,mert elég rosszul
éreztem magam amiatt ,mert elaludtam és még fel is cipeltettem magam vele a
házába.Tényleg…arról nem is volt szó ,hogy nála alszom.Még sosem aludtam ebben
a házban.Mondjuk a ház maga ,nagyon otthonos és az ágya is meglepően kényelmes.
-Miért kérsz bocsánatot édes?-kérdezte aranyosan.
-Hát ,hogy elaludtam ,miközben veled beszéltem ,meg mert
felcipeltettem magam a házadba.
-De egyik sem gond.
-Amúgy ,hogyhogy hozzád hoztál és nem haza vittél?
-Úgy gondoltam így lesz a legjobb.-mondta édesen ,miközben
közel hajolt és megcsókolt.
-Kaphatnék valami pizsit ,amiben aludhatnék?-kérdeztem a
csókunk után.
-Persze.Választhatsz az összes ruhám közül.-mondta édesen
,majd felhúzott az ágyról és a gardróbhoz vezetett.
-Tényleg bármit választhatok?-kérdeztem.
-Bármit.-hagyta rám ,így kis turkálás után megtaláltam egy
inget ,amit már láttam rajta.
-Ez lesz.-mosolyogtam rá.
-Oké.-csukta be a gardrób ajtót én pedig az inggel
visszamentem az ágyhoz ,hogy átöltözzek.
Már egyeltalán nem vagyok szégyellős Harry előtt ,így simán
átvettem az ingjét előtte.Olyan jó érzés volt ebben a ruhadarabban lenni ,mert
Harry illata volt és ez az illat mámoros hatással van rám.Jól beleszagoltam
miután fölvettem.Harry kicsit érdekesen nézett rám.
-Csak….annyira jó illata van….a te illatod.-magyarázkodtam
,ő pedig elmosolyodott és közelebb jött ,hogy megcsókoljon.Újra és újra
csókokban forrtunk össze.
Egyik csókunk után Harry felkapott a karjaiba és elvitt az
ágyáig ,ahol lerakott és tovább csókolt.Egész vad csókcsatákba bonyolodtunk
,bár ez a mi párosunknál megszokott.Csókjaink között mindig egymásra
mosolyogtunk.Mindketten boldogok voltunk és vagyunk együtt.Körülbelül 20 perc
múlva abbahagytuk a csókcsatáinkat és csak feküdtünk egymás mellett az ágyon és
beszélgettünk ,ám kis idő múlva megint kezdett elnyomni az álom és valószínüleg
Harryt is mert elég nagyokat ásított.
-Szerintem aludnunk kéne.-mondtam nevetve egy óriási ásítás
láttán.
-Lehet ,hogy igazad van.-nevetett Harry és felkelt mellőlem
,hogy ő is átöltözzön.Nem meg lepő módon egy szál alsógatyában feküdt mellém
vissza.Nem véletlen híresztelik róla ,hogy szeret meztelenkedni.Valóban szereti
,ha szinte semmi nincs rajta.
Mindketten betakaróztunk.Harry felé fordultam ,aki szintén
felém fordult és átölelt.Ez maradt meg utoljára ,mert a következő pillanatban
már aludtam is.
Sokszor álmodok ,de most semmit nem álmodtam.Valószínüleg
azért mert nagyon álmos voltam.Hosszú alvás után felébredtem és szemben
találtam magam egy mosolygó szempárral ,ami engem nézett.Nem kellett sok idő
,hogy rájöjjek Harry mosolyog rám.Az ablakból besütött a gyenge téli nap és
mivel nem volt túl világos ,gyanítottam ,hogy késődélután van.
-Jó reggelt ,vagy délutánt ,édesem.-mondta Harry mielőtt
megcsókolt.
-Jó reggelt vagy délutánt neked is.-mosolyogtam rá.-Hány óra
van?
-Fél 6 körül.-válaszolta.
-És te mióta vagy fent?
-Fél órája.-mondta mosolyogva.-De jó nézni ahogy alszol.Néha
motyogsz is álmodban.
-Jézusom!Tényleg?-kérdeztem meglepetten ,bár szüleim is
mondták már ezt régen ,de azt hittem már nem beszélek álmomban.
-Igen!Nagyon aranyos dolgokat mondassz!Főleg rólam beszéltél
és engem dícsértél.-mondta mosolyogva.
-Tényleg?-csodálkoztam.
-Pontosan.A kedvencem ez volt: „Harry olyan jó apa
lenne!”-mondta a motyogásomat utánozva.
-Igaz is.-vágtam rá nevetve az utánzásán ,majd komolyra
fordítottam a szót.-Biztos vagyok benne ,hogy igaz!Láttam ,hogy mennyire tudsz
bánni a kicsi Luxxal.
-De te is jó anya lennél.Én is láttalak Luxxal.-mondta Harry
én pedig csak mosolyogtam.
-Már várom ,hogy a saját gyerekemet gondozhassam.
-Én is!Nagyon is!-mondta Harry és megcsókolt.
Egy ideig csak hallgattunk ,majd Harry szólalt meg:
-Nem vagy éhes?
-De egy kicsit!-vallottam be.
-Akkor menjünk enni.-mondta ,majd felkelt mellőlem és engem
is felhúzott az ágyról.Megragadta a kezem és elindult a konyha felé.
-Mit eszünk?-kérdeztem türelmetlenkedve ,mert éhes voltam.
-Hát…választhatsz…ehetünk hideg kaját is ,de ha gondolod
süthetünk pizzát.Tudod ilyen előkészítettet.-mondta Harry miközben
tanulmányozta a hűtő tartalmát.
-Éhes vagyok ,de lehet ,hogy a pizza jobban esne.-mondtam.
-Szerintem is jobb lenne a meleg kaja ,viszont akkor 20
percet még várnunk kell…
-Akkor gyorsan tegyük be a sütőbe.
-Oké.-mondta Harry és már elő is vette a fagyasztóból a két
fagyott pizzát.
Betettük gyorsan a sütőbe és vártunk.Felültem a konyhapultra
,Harry pedig velem szemben állt.Beszélgetni kezdtünk ,mint mindig.Mindenről
beszéltünk ,ami eszünkbe jutott.Végül valahogy eljutottunk oda ,hogy
megmentette az életem.
-Azért mindig is hálás leszek.-mondtam komolyan.
-Emlékszem ,mennyire meglepődtél ,hogy pont én mentettelek
meg.-nevetett.Valóban elég érdekesen fogadtam ,hogy ő mentett meg.
-Tényleg.-nevettem én is.-Nem hittem a szememnek.
-Hát hidd el ,én sem. -mondta édesen ,majd közel jött és megcsókolt.
Visszacsókoltam egyértelműen, majd lábaimat a dereka köré csavartam. A
csókjaink egyre vadabbak lettek , de nem zavart. Még mindig elvarázsol a
közelsége.Már teljesen belemelegedtünk a csókjainkba ,amikor a sütő jelzett
,hogy kész a pizza.Mosolyogva hagytuk abba csókunkat és leoldottam a lábaimat
Harryről.
-Én kérem a kisebbet.-mondtam miközben leszáltam a pultról.
-Jó ,de ezek szinte egyformák.-nevetett Harry ,majd kiszedte
a pizzákat.Letette a pultra és szép szeletekre vágta fel mindkettőt.Addig én
elővettem két tányért.
-Hol eszünk?-kérdeztem.
-Szerintem együnk a nappaliba TV-zés közben.
-Oké.-mondtam és megindultam a nappali felé és letettem a
kisasztalra a tányérokat ,majd leültem a kanapéra.Harry is megjött a pizzákkal
amiket letett a kisasztalra.Elvette a távirányítót és bekapcsolta a TV-t
,miközben lehuppant mellém.
-Mit nézzünk?-nézett rám kérdő szemekkel.
-Foggalmam sincs.Keressünk valamit.
Harry elkezdett keresni a csatornák
közt.Az egyik csatornán éppen „Pretty
Little Liars” ment.
-Ezt imádtam régebben.-jelentettem ki.
-A Pretty Little Liars-t?-kérdezett
vissza.
-Igen!Lejlával az egyik legjobb
barátnőmmel az összes részét láttuk együtt.A kedvencem Aria.-mosolyogtam.
-Ki?-kérdezte Hazza.
-Lucy Hale.-mondtam nevetve.-A
sorozatban Aria-nak hívják.
-Inkább mondd ,hogy Lucy
Hale.-nevetett Harry is.-Amúgy vele ,már találkoztam.Aranyos lány.
-Te melyik sztárral nem találkoztál
még?-kérdeztem nevetve.
-Sokakkal nem találkoztam még.
-Aha.-hitetlenkedtem.
-De tényleg.Amúgy nézzük
ezt?-kérdezte a távirányítóval a képernyő felé intve.
-Nézhetjük ,ha téged nem
zavar.Viszont együnk ,mert farkaséhes vagyok.
-Engem nem zavar.-mondta Harry és
letette a távirányítót.
Mindketten enni kezdtünk és néztük
a sorozat első évadjának egyik részét ,én pedig Harrynek magyaráztam ,hogy
minek mi volt az előzménye.Pirospont neki ,mert érdeklődve figyelt ,pedig
szerintem azért annyira nem kápráztatta el.Az epizód végére jól is laktunk.A
nagy étvágyam ellenére sem tudtam legyűrni a pizzát csak a felét ,viszont Harry
meg tudta enni a sajátját.Én csak néztem a hasamat fogva ,hogy ő még mindig
eszik ,mikor én már kipukkadok.Harry határozottan jól szórakozott az elképedt
fejemen.
-Hogy bírsz te még enni?-kérdeztem
még mindig érdekes fejet vágva.
-Pont így!-harapott bele még egyet
az utolsó szelet pizzájába.
-Jézusom!Kidurranok!-szenvedtem
,Hazza pedig csak nevetett.
Végignéztem ahogy az utolsó
falatokat is legyűri miközben élvezettel nézte az arckifejetéseimet.
-De ugye tudod ,hogy még a desszert
is ránk vár!-nevetett a végén.
-Uhh!Milyen desszert?-csillant fel
a szemem.
-Maradt neki hely?-nevetett Harry.
-Naná!Desszertnek mindig van
hely!-nevettem vissza.
-Van gesztenyepürém a
hűtőmben.-kacsintott rám.
-Jöhet.-vágtam rá kapásból.
Akkor majd én hozom ,de szerintem
költözzünk fel a szobámba.Addig nyugodtan kapcsold be a TV-t ott.-mosolygott
rám ,majd felkelt és a tányérjainkat felvéve a konyha felé tartott.
Én is felkeltem.Kikapcsoltam a TV-t
és felbaktattam Harry hálószobájába.Bekapcsoltam a TV-t és bedőltem az óriási
ágyba.Mivel még midnig pizsiben voltam.Illetve Harry ingében simán magamra
húztam a takarót és kapcsolgatni kezdtem az 1001 csatorna közt.Egyszercsak
Harry lépett be a szobába a kezében két adag gesztenyepürével.Harry leült
mellém és átnyújtotta az egyik tányért ,amin gesztenye püré volt két kiló tejszínhab
és csokiöntet alá rejtve.Felültem és elvettem a tányért.
-Köszi.-mondtam ,majd nyomtam egy
puszit az arcára.
-Szívesen.-mosolygott.-Remélem elég
rá a tejszínhab és a csokiöntet.
-Hogy elég-e?Gyakorlatilag nem
találom a gesztenyepürét.-nevettem fel.
-Azért biztonság kedvéért ,hoztam
még tejszínhabot és csokiöntetet is.-én csak nevetni tudtam.
Ezek után elkezdtük enni ,miközben
a TV-t néztük.Miután megettük a gesztenyepürét még ettünk magára tejszínhabot
is csoki öntettel.Nagyon elmerengtem a TV nézés közben így arra eszméltem fel
,hogy Harry megcsókol.
-Tejszínhabos voltál!-mondta pimasz
mosollyal miután csókunkat abbahagytuk ,majd letette a tányérját és
hátradőlt.Becsukta a szemét ,de folyamatosan mosolygott.Úgy gondoltam ,most
jöhet a visszavágás.A lehető leghallkabban felvettem a tejszínhab és a csukott
szemű Harry fölé hajoltam.Gyorsan és határozott mozdulattal tejszínhab bajszot
készítettem neki ,ő pedig meglepetten
kinyitotta a szemét.Gondolkodás nélkül megcsókoltam.Csókunk közben átraktam a lábam
Harryn és a csípőjére ültem. Mikor véget ért a csókunk Harryre mosolyogtam aki
visszamosolygott.Egy kis idő után a mosolya eltűnt és teljesen komoly arcot
vágott.Végigpillantott rajtam ,aki a csípőén ültem.Már azt hittem valami baj
van ,vagy rosszat tettem ,amikor egy széles mosoly jelent meg újra az arcán és
hirtelen megcsókolt.A csókunk nagyon hosszúra nyúlt és egész vadra sikerült.Egyszer
csak arra eszméltem fel ,hogy Harry levette a derekamról és a tarkómról a
kezeit.Először nem tudtam miért tette vagy mit akart ,de hamar rájöttem amikor némi
keresgélés után kezei megtalálták az ingem ,illetve az ő inge (ami ugye rajtam
volt) felső gombjait és elkezdte kigombolni.Egyeltalán nem
ellenkeztem.Csókunkat egy pillanatra abbahagytuk ,mert mindketten kifogytunk a
levegőből ,valamint Harry is szerette volna látni ,hogy ellenkezek-e neki vagy
,hogy hogy reagálok.Mivel mint mindig ,most is iszonyatosan boldog voltam vele
,így csak rámosolyodtam.Neki ez elég biztatás volt így újra megcsókolt és
folytatta tovább a gombjaim kigombolását.Amikor az utolsó gombbal is végzett az
ing teljesen szétnyilt ,ezáltal egész felsőtestemet láthatóvá téve.Most én
hagytam abba a csókunkat ,hogy levehessem az inget.Közben folyamatosan egymásra
mosolyogtunk.Harry végignézett rajtam ,én pedig akaratlanul is elpirultam.Hogy
elvonjam a figyelmet a pirulásomról inkább elmosolyodtam és visszahajoltam
hozzá ,hogy újra megcsókoljam.Ez a csókunk is egész vadra sikerült.Az egyik
csókunk után Harry megszólalt:
-Tudod mit mondtál még
álmodban?-nézett rám mosolygó szemmel.
-Mit?-kérdeztem érdeklődve és egybe
félve ,hátha valami hülyeséget mondtam.
-Azt ,hogy tetszett neked a
Wellnesselés és ,hogy szerinted nagyon jó vagyok az ágyban.-mosolygott
féloldalasan.
-Ezt mind így is gondolom.-mondtam
újra elpirulva-Mondjuk hasonlítási alapom nincs ,mert az volt az első alkalom
számomra ,de valóban élveztem.-pirultam tovább.
-Én is élveztem.-mondta ugyanezzel
a féloldalas mosollyal ,miközben mélyen a szemembe nézett ,majd megcsókolt.
Harry lassan fordított a
helyzetünkön így én kerültem alulra.A csókunk megint kezdett egyre vadabb
lenni.Amikor mindketten kifogytunk teljesen a levegőből ,abbahagytuk a
csókunkat és levegő után kezdtünk kapkodni.Megint csak egymásra
mosolyogtunk.Harry egy pillanatra felkelt és az éjjeliszekrényéhez
sietett.Tudtam miért megy.Kis idő múlva visszatért és újra csókolni kezdett.Egy
kis idő múlva kezei vándorolni kezdtek és kis idő múlva lekerült rólam a bugyim
is.Ezek után teljesen rámtört a deja vu érzés.
-Vigyázok rád ,ígérem!-suttogta
a fülembe Harry érzékien ,akárcsak a múltkor,majd újra megcsókolt.Hosszasan
csókolt én pedig megint a hajába túrtam a fél kezemmel a másikkal pedig a kezét fogtam
,pont mint a Wellneselésünk során.Megint kézszorítással jelezte ,hogy készüljek
fel.Én pedig megint megadtam az „engedélyt” a „behatolsra” úgy ,hogy én is
megszorítottam a kezét. Lassan és óvatosan csusszant belém ,mint legelőször és
megint lassan kezdett. Halk nyögések árasztották el a szobát.Megint együtt
értünk a csúcsra és együtt élveztünk el.Hihetetlenül jó érzés volt.Olyan
természetfölötti.Teljesen természetfölötti érzés már csak az is ,ha megcsókol.A
közelsége pedig egyszerűen elvarázsol.
Ezek után
Hazza ledőlt mellém én pedig a mellkasára hajtottam a fejem.
-Imádlak.-mondtam
,majd megcsókoltam a mellkasát.
Harry
halkan felnyögött ,majd elnevette magát.
-Én is
imádlak ,édesem.Mindennél és mindenkinél jobban.-mondta komolyan.
Egész sokat
beszéltünk ,ami nem meglepő.Mindent meg tudunk beszélni és mindent meg is
beszélünk.Később még TV-ztünk egy kicsit és észre sem vettük ,hogy már 10 óra
körül járt az idő.Megbeszéltük ,hogy lassan aludnunk kéne ,így kikapcsoltuk a
TV-t és elmentünk együtt fürödni.Szokásunkhoz híven megint habfürdőt
vettük.Sokáig áztattuk magunkat ,majd visszamentünk az ágyba és befeküdtünk
egymás mellé.A fejem megint a mellkasára helyeztem és becsuktam a fejem ,de
egyszerűen nem tudtunk aludni ,így még jó sokáig beszélgettünk.Hosszú idő után
viszont végre elaludtunk.
Új évi csók
5/5* nagyon romantikus volt
Újév első
napja 5/5* csodás!
Harry
magához vitt 5/5* meglepődtem ,de örültem nagyon.
Harry ingje
5/5* a tökéletes hálóing!imádom az illatát.
Pizza 5/5*
és 5/3 finom volt ,de rengeteg
Gesztenyepüré
5/5* imádom rengeteg tejszínhabbal és csokiöntettel.
A második
alkalom 5/5* még mindig a felhők fölött járok.
Hosszas
beszélgetések 5/5* imádom ,hogy ennyire nyíltak vagyunk egymással.
…….
Bocsánat
mindenkitől ,hogy ezt a részt ilyen későn hoztam!A következőt megpróbálom
gyorsabban hozni!
Gondolom az
olvasók nagy része directioner ,úgyhogy elárulom ,hogy a rész megírása közben a
Story Of My Life-ot hallgattam folyamatosan ,így ajánlom nektek is ,akár az
olvasás közbe is.A lejátszási listán fent megtaláljátok! ;)
Még egy
dolog:
A végén
szeretném megemlíteni ,hogy a rész írása közben barátnőm Adél tanácsait kértem
,így „jobbnál-jobb” ötletekkel látott el.”Hasznosak” voltak nagyon!Például a
LOL-ból jövő: loool ami Adél állítása szerint űrlénycicire hasonlít. ( l( o )( o )( o )l )Hát köszönöm Adél a segítséget :D
Mindenesetre
mindenkinek ajánlom Adél blogját ,melynek eddig 3 része jelent meg.Nekem nagyon
tetszik!Hasonlóan One Direction-os ,de az övének az egyik főszereplője Niall.