13.fejezet.
További Wellnesselés és romantikázás
(december 29.)
Kora regel nyílt ki a szemem és akaratlanul is rögtön elmosolyodtam.Az első dolog amit ma reggel láttam az Harry volt.Ahogy kinyílt a szemem ,szemben találtam magam vele.Olyan édesen aludt.Olyan nyugodtnak és boldognak tűnt.Én is az voltam.Ez volt az eslő alkalom ,hogy mi ketten együtt aludtunk ,de el kell ,hogy mondjam , életemben most aludtam a legjobban.Harry mellett aludni nagyon nyugtató és ahogy a közelségét érzem közben attól nagyon boldog leszek.Egy darabig néztem az édesen alvó Hazza-t ,majd hirtelen támadt egy ötletem.Szép lassan kikeltem az ágyból mellőle ,ügyelve arra nehogy felébresszem ,majd a szekrényhez lopakodtam és kivettem egy blúzt ,egy farmert ,egy zoknit és egy melltartót és már öltözni is kezdtem.Miután felöltöztem ,az asztalkoz siettem ahol a táskám volt.Kivettem a noteszem és egy tollat ,írni kezdtem ,majd kitéptem a lapot amire írtam és a Harry melletti éjjeliszekrényre tettem ,hogy rögtön észrevegye ,ha felébred.
"Jó reggelt ,édesem!Elmentem egy közeli boltba kis bevásárlásra ,hogy reggelit csináljak nekünk.
Csók
Bella xoxo "
A táskámat a vállamra vettem és kiosontam a hálószobából.Becsuktam magam mögött az ajtót és az előszobába siettem.Felvettem a cipőm és kabátom ,majd kiléptem a lakosztályunkból.Lelifteztem ,majd kisétáltam az épületből.Ránéztem a telefonom képernyőjére és 8 órát mutatott mégcsak.Először tanácstalanul álltam a bejárat előtt ,hogy vajon merre induljak ,majd eszembe jutott ,hogy tegnap amikor Harryvel este sétálni mentünk útközben láttam egy kisboltot ,ahol tökéletesen bevásárolhatok.Tehát elindultam arra amerre tegnap este is mentünk.Sétáltam egy darabig amikor megláttam egy pékséget.Gondolkoztam ,hogy inkább vegyek-e péksüteményt vagy én csináljak reggelit ,de végül tovább mentem és meg is találtam a boltot.Bementem és gyorsan összeválogattam amire szükségem lesz.Úgy gondoltam anya spedialitását a banános-csokis amerikai palacsintát készítem el reggelire.Mindent kifizettem és elindultam visszafelé a hotelhoz ,de végül sok gondolkodás után mégis bementem a pékségbe is és vettem két csokis croassant.Háromnegyed 9-re már vissza is értem a lakosztályunkra.Letettem a táskám a nappaliba ,de kivettem belőle a telefonom és magammal vittem a konyharészbe.Letettem a konyhapultra és zenét állítottam.One Direction albumot raktam lejátszásra ,de természetesen csak halkan ,nehogy Harryt megzavarjam miközben alszik.Ezek után hozzáláttam összedobni a palacsinta tésztát.Miután mindent belekevertem fogtam egy tányért és egy villát , összetörtem jó pépesre a banánt ,majd belekevertem a tésztába.Beindítottam a sütőlapot és odatettem a serpenyőt egy kis olajjal melegedni.Amnikor elég meleg lett a serpenyő ,beleöntöttem egy adag tésztát ,majd sütni kezdtem.Egész gyorsan ment a sütögetés.Közben dúdoltam a dalokat a One Directionnel együtt.Már az utolsó palacsinták egyikét fordítottam meg ,amikor hirtelen két kar fogta körbe a derekam.Kicsit meglepődtem ,de rájöttem ,hogy Harry lepett meg így.A vállamhoz közel tartotta a fejét ,majd nyomott egy puszit az arcomra.Rögtön elmosolyodtam.
-Jó reggelt ,édesem!-suttogta a fülembe olyan édesen ahogy csak el lehet képzelni.
-Jó reggelt!-köszöntöttem én is mosolyogva.-Éppen a reggelinket készítem.-mondtam mosolyogva mintha nem lenne egyértelnmű.
-Nagyon finom illata van.-dícsérte meg Hazza.
-Köszi.Szerintem is finom illata van.
-De nem kellett volna ilyen korán felkelj csak azért ,hogy reggelit csinálj nekünk.Rendelhettünk volna reggelit.-tette hozzá Harry.
-Korán felébredtem és úgy gondoltam hasznosan töltöm el az időm.-mondtam mosolyogva.
-Segíthetek befejezni?-kérdezte Hazza egy kis idő után.
-Segíthetsz.Ott egy zacskó a pulton.Vam benne egy adag csoki.Azt kéne megolvasztanod egy kis olajjal.
-Rendben.-lelkesedett Harry és már elő is vette az alapanyagokat.
Ketten sürögtünk-forogtunk a konyhába közben ,pedig hallgattuk a One Direction albumokat tovább és közben énekeltünk.Imádom Harry hangját.Élvezet hallgatni ,főleg amikor a dalban is az ő szólórésze jön.Élőben is tökéletes a hangja.Így ,hogy jól szórakoztunk gyorsan elkészítettük a palacsintát.Megterítettem az asztalt az ebédlőben ,majd kivttük a palacsintákat ,a tejszínhabot ,az epret ,a csokiöntetet és a croassantokat.
Mindkettőnk tányérjára tettem először két-két palacsintát és Harry leöntötte csokiöntettel én pedig fújtam rájuk egy jó adag tejszínhabot valamint a tetejére tettem pár szem epret mindkettőnknek.
-Nagyon jól néznek ki.-jelentettem ki.
-Szerintem is.Fogjunk is neki ,mert már éhes vagyok.-mondta Harry a hasát simizva ,majd leült az asztalhoz.-Jó étvágyat!-tette még hozzá.
-Jó étvágyat!.-mondtam én is ,majd mindketten enni kezdtünk.
Tényleg nagyon finom lett.Mindketten élvezettel ettünk.Éhesek voltunk már.Evés közben nem beszéltünk ,viszont többször felmosolyogtunk egymásra.Harry hamarabb megette a palacsintáit ,de türelmesen megvárta amíg megeszem.Nézte ahogy eszem és közben mosoly ült ki az arcára.
-Mi az?-kérdeztem egy falat lenyelése után.-Csokis lettem?-kérdeztem ijedten és az arcomat kezdtem dörzsölgetni a kézfejemmel.
-Nem.Nem vagy csokis.Csak elmosolyodtam ,mert sokat jelentessz nekem és csodálatos milyen érzéseket és gondolatokat váltasz ki belőlem.-nyugtatott meg rögtön.Én pedig autómatikusan elmosolyodtam,majd felkeltem a székemről és közelhajoltam Harryhez ,majd emgcsókoltam.Miután csókunk véget ért rá mosolyogtam.
-Szeretlek!-mondtam még mindíg mosolyogva.
Még pár percig mosolyogtunk egymásra ,majd eszembe jutott ,hogy a konyhában még össze kéne pakolnom.
-Összepakolok a konyhában.-mondtam ,majd felkeltem a helyemről és már indultam is.
-Én is segítek.-mondta Harry majd ő is felállt az asztal mellől és követett.
Mire ő is beért a konyhába én éppen a tojáshéjakat dobtam el.Harry a pulthoz ment és a lisztet a kezébe vette.
-Édesem!Gyere egy picit ide!Van egy kis gond.-kezdte a lisztes zacskóval a kezében.
-Mi a gond?-kérdeztem meglepetten.
-Hát....az a gond...hogy...-kezdte möközben belenyúlt a zacskóba és kiemelt egy marék lisztet ,majd folytatta-lisztes lett az arcod.-dobta az arcomba a marék lisztet ,majd röhögésben tört ki.
-Mi?-értetlenkedtem.-Harold Edward Styles!Vigyázz ,mert ezt még visszakapod!-mondtam röhögve ,majd a tojástartóba nyúltam és a kezembe vettem egy tojást ,majd közelítettem mosolyogva és a fejére törtem szét.A gyönyörű barna tincseint szép lassan folyt le a tojásfehérje ,Harry pedig igazán meglepett arcot vágott ,majd ő is nevetni kezdett.Lassan a konyhapulthoz sétált és a már kihűlt ,de még folyékony csokiöntettel közelített.Megállt előttem és pimasz mosollyal az arcán ,beszélni kezdett.
-Törsz te még tojást valaha a hajamba?
-Öhm....nem...vagy talán.-válaszoltam ugyanolyan pimaszul.
-Hát jó!Te akartad!-mondta ugyanezzel a csábító vigyorral ,majd megfogta a tálat és a csokiöntetet a melleimre kezdte önteni.A mélykivágásos pólomon szép csokifoltok jelentek meg és az egész mellkasom barna volt a csokitól.A szám a meglepettségtől "O" alakot vett fel ,majd Hazzara néztem és láttam az elégedett vigyort az arcán ,majd amikor meglátta ,hogy ránézek felnevetett.
-Igazán?-nyögtem ki végül ,majd megcsókoltam Harryt és a csókunk közben a pulthoz tereltem ,majd mikor odaértünk megszakítottam a csókunkat ,majd belemarkoltam a hajába és megismételtem a mondatomat.:
-Igazán?
Harry csak mosolygott ,de ekkor még nem sejtette a tervem.A mellettünk lévő pulthoz nyúltam és megfogtam a tejszínhab spray-t.Hátra léptem Harryről egy lépést ,majd a nadrágjának ARRA a részére kezdtem el tejszínhabot fújni.Harry nagyon meglepődött ,de hirtelen megszólalt.
-Menekülj ,Isabella Carter.-mondta édesen én pedig futni kezdtem.Harry futott utánam.Megpróbáltam gyorsnak lenni és beérni a hálószoba ajtón amit majd be tudok csukni és ezáltal Harryt kicsukni a szobából ,de nem voltam elég gyors.Harry az ajtónál utolért és nem engedte meg ,hogy benyissak.A jobb kezét a fejem mellett pihentette a falnál.
-Hogy merészelted?-kérdezte.
-Ahogy te is.-mondtam mosolyogva ,majd mivel evvel megelégedett a mosolyából vigyor lett.Közelebb hajolt és hevesen megcsókolt.Forró csókokban forrtunk össze.
-Fel kéne takarítanunk!-lihegtem egy kis idő után ,amikor a sokadik csókunkat fejeztük be.
-Szerinem is.-mondta majd szorításából elengedett ,megfogta a kezem és a konyha felé tartott.-Te rakd el a vásárolt dolgokat én addig feltakarítom a csatánk maradványát.-adta ki a feladatot.
-Oké.-egyeztem bele és már el is kezdtem összeszedni a dolgokat.Közben elindítottam megint egy One Direction albumot és dúdolni kezdtem.Harry is dúdolni kezdett.Hihetetlen milyen csodálatos hangja van.Már csak a hangjától is elolvadok.Nagyon nagy hatással van rám.
Gyorsan rendbe hoztuk a konyhát.Én minden cuccot betettem egy zacskóba ,hogy majd hazaviszem ,hiszen én vásároltam ,így nem hagyom a hotelnek.Harry pedig gyönyörűen feltörölte a padlóról és a pultról a kajacsatánk nyomait.
-Menjünk fürödni ,Bells.-monda majd megfogta a kezem és a fürdő felé húzott ,én pedig örömmel beleegyezve követtem ,ám amikor bementünk a hálószobánkba az egyik One Direction dal refrénjét félbevágta a csengőhangom ami Harry kezdett:
"B-b-b-baby come on over ,i don't care if people find out ,dada-da-dada-da-da-da-da
They saying we're not good together and it's never gonna work out ,dada-da-dada-da-da-da-da" (Magic-One Direction)
-Felveszem!Addig engedj vizet a kádba.-mondtam mosolyogva ,majd elengedtem Harry kezét és kirohantam a konyhába ahol a telefonom hagytam.A képernyőjén anya neve villogott.Felvettem.
-Hallo?-szóltam bele.
-Szia kicsim!Hogy vagytok?-kérdezte anyu aggódó hangon.
-Szia anya.Jól vagyunk.-mondtam vidáman és nyugtatóan.
-Mit csináltok?
-Reggeliztünk és Harry most enged vizet a kádba ,hogy megfürödjünk ,mert összekoszoltuk magunkat.-hadartam.
-És milyen a wellnesselés kettesben?-kérdezte.
-Nagyon jó!Jól érezzük magunkat.-nyugtattam.
-Ennek örülök.Egyébként azért hívtalak ,hogy apád és én elmennénk kettesben szilveszterezni Franciaországba.Apád találta ki ezt az ajándékot nekem ,mert mindig is szerettem volna Párizst látni.Szóval ma estefelé indulnánk az esti repülőgépjárattal ,te pedig Lizzyvel maradsz Londonban.Elég nagyok vagytok már ahhoz ,hogy ketten is boldoguljatok.-mondta anyu boldogan.
-Nagyon örülök ,hogy végre eljutsz Párizsba.Menjetek csak.Majd Lizzyvel is elleszünk.De mi lesz a mi szilveszterünkkel?
-Lizzy a barátnőjééknél hogy szilveszterezni ,így 31.-én délelőtt érte mennek.Te pedig szilveszterezhetsz a barátaiddal bárhol ,illetve mivel senki nem lesz otthon szilveszterezhetsz otthon is ha valakiket áthívsz bulizni.-mondta anya.
-Rendben.Ez így jó lesz.Bár eddig még nem volt tervem szilveszterre.
-Egyébként mikor jöttök Harryvel haza?
-Szerintem 6 órára akkor hazamegyünk ,hogy még elbúvsúzzak tőletek.-vágtam rá rögtön.
-Rendben.Akkor most leteszem!Aztán majd találkozunk estefelé.
-Szija anya.
-Szija Bells.-mondta anya ,majd letette.
Letettem a telefonom az asztalra és bementem Harryhez a fürdőszobába.Amikor beléptem éppen meztelenül állt a kád mellett.Valószínüleg most akart beszállni.
-Uh...bocsi ,hogy megzavartalak.-kezdtem mentegetőzni ,bár nem tudom milrt hiszen láttam már meztelenül ,sőt....
-Ne butáskodj!Gyere már!-mondta Harry mosolyogva.
Odamentem és elkezdtem levetkőzni ,majd miután minden ruhadarab lekerült rólam beültem megint Harryvel szembe a kádba.
-Nincs kedved ma nálunk aludni?-kérdeztem hirtelen Harryt ,mert szerettem volna ha Harry is velem marad a házunkban ,amíg anyuék nem jönnek vissza.
-Hogyhogy?-kérdezte kicsit meglepetten.
-Hát úgy ,hogy ma anyuék elmennek otthonról ,hogy Párizsban szilveszterezhessenek ,én pedig úgy gondoltam te pedig maradhatnál velem.-mondtam mosolyogva.
-Nagyon szívesen ott alszok nálatok.-mondta végül Harry mosolyogva ,engem pedig elöntött az öröm.
-Viszont 6-ra haza kéne érjünk ,mert anyuéktól el kell köszönjek.-mondtam.
-Rendben ,de akkor ma sűrű programunk lesz.Negyed 11 körül járhat az idő.Úgy gondoltam gyorsan megfürdünk és lemegyünk egy kicsit medencézni meg úszkálni ,majd szaunázunk egyet.Ezek után feljöhetnénk a szobánkba és rendelhetnénk ebédet magunknak.Megebédelünk ,majd masszázst is kérhetnénk.A masszázs után újra lemehetnénk medencézni és jacuzzizni ,majd feljövünk ,összepakolunk és elmegyünk ,hogy hatra hazaérj.-sorolta Harry gyorsan és pontosan.
-Hümm...te aztán jól eltervezted a napunkat.-nevettem fel.
-Bizony.Precíz vagyok!-mondta tettetett nagyképűséggel ,majd elnevette magát.
-Akkor siessünk a fürdéssel.-mondtam miközben már a tusfürdő után nyúltam.Gyorsan megmostuk magunkat ,majd kiszálltunk a kádból és megtötölköztünk.Mindketten fürdőruhát vettünk és 11.38-ra már lent is voltunk a medencénél.
-Hidegnek tűnik.-néztem rá a medencére.
-Dehogyis.-mondta Harry ,majd egy határozott mozdulattal a karjaiba kapott.Kicsit meglepődtem ,de megnyugtatott a mosolya.-És akkor most ugrok!-mondta ünnepélyesen.
-Nee!-sipákoltam ,de Harryt me, zavarta ,nevetve számolni kezdett.
-Egy....Kettő....és Háááárom!-mondta ,majd beleugrott velem együtt a vízbe.Nem hittem volna ,hogy tényleg beleugrik.Meglepődtem.
-Mr.Styles!Mit képzel magáról?-mondtam neki tettetett sértődéssel ,miközben leszálltam az öléből ,felugrottam és a derekán átkulcsoltam a lábam ,a kezeimmel pedig a hajába túrtam.
-Én semmit ,Ms. Carter.-nevetett ,majd elkomolyodott.-Sosem tudok...neked...ellenállni.-mondta lassan és szakadozottam miközben becsukta a szemeit és egyre közelebb hajolt hozzám.Megcsókolt.Majd megint és megint és megint.Ám egyszercsak Harry megszakította a csókunkat és a háta mögé nézett.
-Bocsánat ,hogy megjúgtam ,bácsi!-mondta egy megszeppent kis óvodás.
Ekkor körül néztünk és láttuk ,hogy pár kis óvodás van a vízben.Valószínüleg az egyik közeli oviból ide hozzák úszni tanulni a kicsiket.Mivel december vége van és mindjárt szilveszter ,nem minden szülő adja be a gyerekét oviba ,de ez a pár lurkó még most is oviba jár.
-Semmi baj!-mosolygott rá az ovisra Harry.
-Carol!Ússz vissza a többiekhez!-hívta vissza a kislányt az egyik óvónénije vagy úszás oktakója.
-Megyek ,Rosalie néni.-mondta a kislány és a többiek felé kezdett evickélni.
-De édesek!-fordultam Harryhez.
-Szeritnem is!-mosolygott.-Főleg az a zöld szemű lány.
-Tényleg nagyon cuki!-értettem együtt.
-Hamarosan ,majd nekünk is lehetnek ilyen édes kis gyerekeink.-mondta Harry teljesen elkalandozva ,de boldogan.
Úristen!Álmodok?Harry Styles?Harold Edward Styles ,gyereket akar tőlem?TŐLEM?Úgy tűnik a kapcsolatunk egyre komolyabb.Én is szeretném ,hogy kisgyerekeink legyenek ,de mégcsak 17 éves vagyok.Még soká jön el azaz idő ,hogy gyerekünk legyen.Lehajtottam a fejem és kicsit elkomolyodtam.
-Mi baj?-kérdezte Harry megijedve-Talán valami rosszat mondtam?Te nem szeretnéd?
-Jajj ,dehogy mondtál rosszat!Túl szépet mondtál.Dehogynem akarnél tőled gyereket ,csak azért szomorodtam el ,mert még várnunk kell a gyerekkel ,mert még túl fiatalak vagyunk.-mondtam komolyan,
-Kicsim!-mondta Harry miközben megfogta az állam és felemelte ,hogy a szemébe nézzek.-Lehet ,hogy még fiatal vagy ,de hidd el nem kell sokáig várnod.Gyorsan eljön a babának is az ideje.Pár év gyorsan eltelik.-mondta bíztatóan ,én pedig rámosolyogtam.
Ezek után még beszélgettünk a gyerekektől ,majd áttértünk más témákra és mindenféléről beszélgettünk ,közben úszkáltunk és pihentünk a vízben ,majd kimentünk a vízből ,elvettük a törölközőinket és elmentünk a szaunák felé.Az egyik szauna teljesen üres volt.Bementünk és leültünk egy padra.Két perc múlva már mindkettőnkön folyt a víz.Összesen fél órát voltunk bent ,majd kint lezuhanyoztunk és felmentünk a lakosztályunkba.Körülbelül dél volt amikor felértünk ,így rendeltünk magunknak ebédet.Nem voltam túl éhes ,mert sokat ettem reggelire ,így én csak egy fél adag kaját kértem és egy sütit ,viszont Harry éhes lehetett ,mert ő még levest is kért.Amíg vártuk az ebédünket mindketten felvettünk egy-egy köntöst és leültünk a kanapéra ,hogy TV-t nézzünk.A kezembe vettem a távirányítót és kapcsolgatni kezdtem.Reklám,reklám,TV-shop,reklám,sorozat amit sosem láttam,zene,reklám....várjunk csak zene!Az egy jó szám volt!Gyorsan visszakapcsoltam az előző csatornára és tényleg jó szám ment!Imádtam!Belőlem kiindulva nem nehéz kitalálni mi ment a TV-ben ,mert szinte csak One Direction-t hallgatok.Éppen a "Little Things" ment.
-Imádom ezt a számot!-mondtam Harrynek mosolyogva-Főleg azt a részt amikor te szólózol.
Harry csak elmosolyodott és mélyen a szemembe nézett ,majd várt egy ideig.A végén már sejtettem mire vár és el is találtam.Arra készült ,hogy most levesz a lábamról ,mert elénekli nekem a szólórészét.Hát mit ne mondjak...sikerült neki!Ahogy elkezdte énekelni a szemembe nézve a gyönyörű csillogó zöld szemével ,én rögtön elolvadtam.
"I know you've never loved the sound of your voice on tape
You never want to know how much you weigh
You still have to squeeze into your jeans
But
You're perfect to me
I won't let these little things slip out of my mouth
But if it's true, it's you, it's you, they add up to
I'm in love with you and all these little things"
MIközben énekelte én teljesen elolvadtam ,de ezt ő észre is vette ,mert egyre szélesebb mosollyal énekelte.Valószínüleg büszke volt magára ,de ki nem ájulna el attól ha Harry Styles énekelne neki egy szólót?Mindenki elájulna?Szerintem is!Nem tudom lesz-e valaha olyan ,hogy én nem fogok teljesen elolvadni az én drága Harrymtől.Ez a kis idő amíg nekem énekelt nem volt túl hosszú ,sőt nagyon rövid idő volt.Egész nap tudnám ezt a csodás hangot hallgatni.Nagyon tehetséges és pár sorral is levesz a lábamról.Már az utolsó szóló sorát énekelte és én azt kívántam magamban bárcsak megállna az idő ,de nem...lement a sor és nagy örömömre nem állt meg az énekléssel.Niall szólójával folytatta és egészen végig énekelte nekem a dalt miközben megfogta a kezem és a szemembe nézett.
"You never love yourself half as much as i love you
You'll never treat yourself right darling but i want you to
If i let you know, i'm here for you
Maybe you'll love yourself like i love you oh and
I've just let these little things slips out of my mouth
'Cause it's you, oh it's you, it's you they add up to
And i'm in love with you (and all these little things)
I won't let these little things slip out of my mouth
but if it's true, it's you, it's you they add up to
I'm in love with you, and all your little things."
A végén mindketten elmosolyodtunk ,majd Harry közel hajolt hozzám és két keze közé fogta az arcom ,én pedig becsuktam a szemem.A édes leheletét az arcomon éreztem, de először nem csókolt meg hanem a fülemhez közeledett.
-Szeretlek.-suttogta a fülembe.
-Én is téged!-mondtam válaszul ,majd Harry az ajkával végig simította az arcomat a fülemtől az ajkaimig és végül megcsókolt.Ezek után még többször megcsókolt ,ám a sokadik csókunkat a szobacsengő zavarta meg.Biztosan megjött az ebédünk.Harry az ajtóhoz sietett és beengedte a pincért ,aki betolta a zsúrkocsit ,majd az ebédlőasztalunkra kipakolta az ebédünket.Ezek után jó étvágyat kavánt és kettesben hagyott minket falatozni.Miután megebédeltünk,úgy döntöttünk ,hogy felhívunk a szobánkba két masszőrt és miközben emésztünk megmaszíroztatjuk magunkat.Hosszú körülbelül két órás masszázst kaptunk ,ami mindkettőnknek nagyon jól esett.Ezek után közös döntés alapján lementünk a medencékhez és belevetettük magunakt a mélyvízbe.Csak mi ketten voltunk a vízben és nagyon jó éreztük magunkat ,ám a kettesbenlétünknek véget vetett az ,hogy a többi wellnesselni vágyó vendég is lejött fürödni.A vendégek nagyrésze a gyerekét is hozta wellnessenli ,így a medence melletti nyugágyak megteltek a pihenő felnőttekkel a víz pedig megtelt a pancsoló gyerekekkel.Persze Harry nagyon-nagy felfordulást csinált a medencében ugyanis a gyerekcsapat közt ,nem egy tinilány volt a 9 évestől egészen a 17 évesig.Mindegyik beszélni akart Harryvel ,aki szokás szerint jól fogadta a dolgot és barátságosan köszöntötte a rajongóit ,sőt még beszélt is velük.A kis rajongók szokás szerint nem igazán vettek engem észre és csak Harryvel foglalkoztak ,de már megszoktam.Végülis nem én vagyok a popsztár.Hirtelen egy kb. velem egyidős lány jelent meg a vízben egy alkoholos filccel a kezében és Hazzahoz úszott autógrammért ,amit az én drága Harrym meg is adott ,ám ekkor az összes többi gyerek is autógrammot kért a tollal.Körülbelül egy óráb tartott mire mindenki kapott aláírást valamint mire mindenki válthatott pár szót Harryvel.Harry kicsit kifáradtan elköszönt rajongóitól és kimentünk a vízből ,mert Hazza már nem bírta.Nem csodálom!A hejében én sem bírtam volna.
Közös döntés alapján ezek után elmentünk jazuzizzni ,így a nyugágyunkról felvettük a törölközőnket és megindultunk a másik helység felé ahol több féle és méretü jacuzzik voltak.Kiválasztottuk a legkisebbet ,ami két személyes és nekünk pont tökéletes és beleültünk.Nagyon jól ellazultunk a pezsgésétől.Harryn is látszott ,hogy lassan úr erőre kap a rajongótábor után.Beszélgetni kezdtünk ,miközben nagyban relaxáltunk és egyszercsak arra lettünk figyelmesek ,hogy a falióra ütni kezd.Ránéztünk és máris 5 óra volt.Sajnáltam ,hogy ilyen gyorsan eltelt ez a két nap wellneselés ,de haza kellett mennünk.Kiszálltunk a jacuzziból és magunkratekertük a törölközőnket.A lifttel mentünk fel a lakosztályba és ahogy beléptünk a fürdőszobába siettünk.Mindketten hajat szárítottunk ,majd felöltöztünk és elpakoltunk.5 óra 25 perckor mindennel kész voltunk és már a recepciónál álltunk ahol Harry éppen kifizette az üdülésünket.Ezek után bepakoltunk Hazza kocsijába és már el is indultunk.6 előtt öt perccel értünk haza ,így fel sem vittük a cuccaim ,hanem berohantunk a házba ahol anya már a bőröndjét fogta és az óráját nézegette ,hogy hol lehetünk már.Nagyon örült ,hogy még pont időben érkeztünk,így gyorsan elbúcsúztam tőle is és apától is majd jó szorakozást kívántam és kikísértem őket a bejárati ajtón.Miután anyuék elmentek ,mi Harryvel felvittük a cuccainkat a szobámba ,majd nekiláttunk valami vacsorát készíteni.Harry nagyon jól tud főznil.Tudtam ,hogy tud főzni ,de nem sejtettem ,hogy ennyire jól.Seperc alatt összedobott egy isteni pestot.Lehívtuk Lizzyt és hármasban nekiláttunk vacsorázni.Lizzy már jobban feloldódott Harry társaságában és már mert vele beszélgetni.A vacsora alatt legtöbbet ők ketten beszélgettek ,hogy megisemerjék egymást.Lizzy folyamatosan mosolygott és örült ,hogy a szupersztár Harryvel beszélhet.
Közben megettük a vacsoránkat és Lizzyvel megdícsértük a főszakácsunkat.Nagyon finom kaját csinált.Ezek után felküldtem Lizzyt fürödni és fogat mosni ,mi pedig Harryvel nekiláttunk elpakolni a hozzávalókat és betenni a mosogatógépbe a tányérokat.Gyorsan végeztünk ,így mi is felmentünk az emeletre és követtük Lizzy példáját ,így zuhanyozni mentünk.Ismét ketten zuhnyoztunk.Az ,hogy együtt fürdünk vagy zuhanyozunk már teljesen megszokott lett az elmúlt két napban.MIután megfürödtünk ,mi is fogat mostunk ,majd bementünk a szobámba és belevetettük magunkat az ágyba.Csak néztünk ki a fejünkből és beszélgettünk ,de később bekapcsoltuk a TV-t és néni kezdtük az aktuális filmet ,de nem nagyon érdekelt minket.Sokkal inkább érdekelt minket ,hogy együtt legyünk ,így romantikáztunk egy kicsit ,majd mivel mindketten elfáradtunk ezen a napon ,hagytuk ,hogy az álommanó álomport hintsen a szemünkre és már el is aludtunk összebújva.
Korán keltem 5/4 nem szoktam ilyenkor kelni ,de jól használtam ki az időt
Reggeli 5/5* szerintem nagyon finom lett
Kajacsata 5/5* imádok Harryvel bármit is csinálni
Medencézés és szaunázás 5/5 mindegyik tetszett
Ebéd 5/5* nagyon finom és laktató volt
Masszázs 5/5* felfrissitő hatása volt
Medence délután 5/3 a sok rajongóval nem lehet bírni egyszerre ,pedig nagyon aranyosak
Jacuzzi 5/5* nagyon jó volt
Az egész Wellnesselés 5/5* nagyin jól telt
Anyuék 5/4 nem volt túl sok idejük elbúcsúzni tőlem ,de biztos jól fognak szórakozni Párizsban.Valószínüleg már a repülőgép leszállása következik számukra.
Vacsora 5/*** Harry nagyon finom pestot tud csinálni.
Romantikázás 5/5* sosem lesz belőle elegem.
Az ágyam 5/5* Fáradt vagyok és leragad a szemem és ebben az iszonyatkényelmes ágyam csak segít.
Harry mellettem alszik 5/5* szuper érzés még éjjel is érezni a közelségét és forró ölelését.