1.fejezet
Szinte teljesen új élet a Britt Londonban
(december 8.)
Végre megérkeztünk új házunkba ,ami London szélén van.Összegében igazán szép ház és tágas is.Mondjuk tény ,hogy előző lakhelyem hiányzott ,bár hol van egy Magyarországi kis ház egy Londoni villától?Sokkal szebb és tágasabb a Londoni villa.!Igaz Magyarországon nem volt sok barátom ,sem semmi igazán érdekes nem volt az életemben, azért hiányzik az ottani környezet és ottani barátaim is egy kicsit.Mindenesetre örültem ,hogy ide kerültünk ,hiszen mindig is London volt a kedvenc városom ,ezen a pici földön.Ideköltözésünknek két oka volt.!Az első és jobban befolyásoló indok ,hogy apukám egy nagyon jó állásajánlatot kapott Londonba ,ami kihagyhatatlan volt számára és rögtön elfogadta ,ám a munka ajánlat január 3.-ától kezdődne ,tehát akkor kezdhet apukám dolgozni ,mégis ideköltöztünk Karácsony előtt.A második ok az volt ,hogy apukám nemrég nagy vagyonra tett szert lottón így a költözést előrehoztuk és ezt a villát választottuk.!Az elmúlt egy-két hónap szerencsés volt.!Nagyon is.!És ennek a szerencsének köszönhetjük ,hogy most egy villában lakunk és nem egy szimpla házban.
Ez az új házunk.Nagyon gyönyörű és tágas is.Az én szobám a jobb oldali terasznál van.Nagyon tágas és a kilátás mesés belőle.A ház egyébként három szintes.A legalsó szinten van egy beltéri medence és a garázs. A középső szinten van a nappali , az ebédlő ,a konyha , az előtér, a dolgozó szoba ,egy fürdőszoba és a hátsó terasz.A harmadik szinten négy hálószoba van: Lizzié ,anyuéké ,az enyém és egy vendégszoba is van.A kert is egész nagy.Még egy medence is van a kertben ,ami nyáron jól jöhet. :)
Az új szobám egyszerűen iszonyatosan tetszik.Igaz még nincs berendezve és a falak puszta fehéren állnak ,mégis még bútorok elrendezése nélkül is beleszerettem ebbe a négy falba.Az ajtóval szembeni falon hatalmas panorámaablakok vannak ,melynek középső része ajtó a teraszra .Az ablakomból szinte az egész kert belátható.
A ház többi szobája is rendkívül szép.Húgom Lizzi szobája is igazán bájos.Illik az ő lányos énjéhez.Rózsaszín falak ,hasonlóan óriási ablak és terasz ,elrendezett bútorok és kipakolatlan óriásdobozok melyek a dolgait rejtik.Kettőnknek van közös fürdőszobánk.A fürdő falán egy gigantikus tükör simul végig.Azért nagyon tetszik.!Anyuék szobája hangulatos és felnőttes.Az egyetlen szoba ahol a bútorok is el vannak rendezve és dobozok sem díszelegnek ,mivel anyu már elpakolt mindent.Gyönyörű.!Anyuék szobájához is külön terasz és fürdő járt.Ez a fürdő is szép.!A nappali eszméletlennek ígérkezik bár ezt még éppen most rendezik be apáék és a segítők.Bár még csak kora délelőtt óta vagyunk itt ,mégis ismerem már a ház minden kis zugát.
Éppen a szobámban üldögéltem egy dobozon ,amikor anyu belépett a szobába és így szólt:
-Izabella.!Hát itt vagy?Téged kereslek .hogy végre hozzá lássunk a szobád berendezéséhez.Itt van apád és a hordárok ,hogy segítsenek a szobádat berendezni.Van már valami elképzelésed ,hogy szeretnéd berendezni az új szobádat?
-Persze anyu.!-pattantam fel a dobozról.
ezek után a szobában egy-kettőre minden bútor a helyére került a szőnyegemmel együtt.Miután anyuék kimentek ,hogy a vendégszobát is berendezzék ,egyedül maradtam körülbelül öt nagy dobozzal amik kipakolása rám várt.Közelebb húztam az egyik nagy dobozt ,amin a "ruhák" felirat díszelgett.Elkezdtem a dobozból kiszedni a gondosan összehajtott ruháimat és külön csoportokba rendeztem.Az ágyam egy-kettőre megtelt négy rendezett kupac ruhával.Így könnyen beraktam a szekrénybe szép sorban őket.Először a "nadrág" kupac tűnt el , majd a "pólók/pulcsik" kupac ,majd a "ruhák/szoknyák/kabátok és egyéb más vállfára való dolgok" kupac tűnt el végül pedig a "fehérneműk" kupac tűnt el az ágyamról.Ezek után kivettem a doboz aljáról a cipőimet,táskáimat és öveimet.Ezeket is beraktam a szépen megtelő szekrényembe.A következő három dobozba voltak az egyéb dolgaim mint például a laptopom,a plüsseim ,póztereim ,könyveim és a zenelejátszóm.Ezeket is mind elpakoltam az új helyükre és utána jött az utolsó doboz amelyik kisebb volt mint a többi.Ez a sulis dobozom ,mely az új sulis cuccaimat rejti.Kinyitottam és megnéztem az új angol nyelvű könyveimet ,üres füzeteimet ,az egyen tesipólóim és az egyenruhám.Ugyanis mint előző sulimban is volt egyenruha így itt is van.Csak az a különbség ,hogy az az egyenruha zsákszerű anyag volt ez pedig sokkal kifinomultabb.Viszonylag csinos fehér pamut blúz ami sokkal jobb ,mint az a lenvászon ing ami az előző sulim viselete volt.A blúzhoz kék sál és ugyanolyan tengerész kék deréktől testhez simuló kék szoknya jár.Szép ,de azért örülök ,hogy csak ünnepekkor kell felvennem hiszen sosem szerettem az egyenruhákat.Kicsit féltem az új suli hallatára ,hiszen teljesen új osztálytársaim lesznek akik magyarul az anyanyelvemen egy szót sem tudnak és emellett a tanáraim is angolul fognak beszélni.Még jó ,hogy van már egy középfokú nyelvvizsgám és már a felsőfokúra készültem.Remélem meg fogom érteni amit nekem mondanak.Mondjuk húgomnak Lizzinek van a legnehezebb dolga hiszen még csak 11 éves és a középfokú nyelvvizsgára sem készült még ,így érdekesen fog telni neki a suli első egy-két hónapja.Szerencsés viszont hiszen a suliban az egyik tanár ,aki szinte csak magán tanár ,tud magyarul így ő fog a kezdetekben Liz-nek segíteni.
És most már örülök ,hogy a nevünk angol benyomású ,hiszen nevem miatt előző lakhelyemen sokan piszkáltak ,itt viszont tök hétköznapi és átlagos.Lassan kezdtem megszerezni...:Izabella Carter.!-mondogattam magamban.Mégis jól hangzik.Végre 16 év után megszerettem a nevem....na jó 16 és háromnegyed évesen ugyanis február 9.-én töltöm a 17. évemet.Ekkor a gondolataim Magyarországi legjobb barátnőmre vándorolt akivel az elmúlt három évben együtt töltöttük a szülinapunkat hiszen neki meg február 2.-án van a szülinapja.De sajnos Lejla David (angolosítottam ha már egyszer itt lakom) egyébként Dávid Lejla ,most Németországban van egy cserediákprogramon én pedig azalatt költöztem el ,de megígérte ,hogy nyáron meglátogat engem Britanniában.Sajnálom ,hogy nem lehet itt velem és még a cserediák program is szét húz minket.Ettől függetlenül ő az egyetlen barátnőm akivel hetente legalább kétszer Skype-olok.Ilyenkor mindig mindent megbeszélünk.Apropó.!-jutott eszembe ,ha már úgyis végeztem a pakolással beszélhetnék Lejlával ,így bekapcsoltam a gépem.Ekkor döbbentem rá ,hogy már délután 5 óra van.Ahogy bejelentkeztem Skype-ra anyu nyitott be a szobámba:
-Bells.!Gyere egy picit.!A szomszédjaink átjöttek és csak meg szeretnének ismerni ,elhozták a lányukat is.Biztos jól kijöttök majd vele , tök aranyos.!
-Megyek.!-válaszoltam kurtán ,majd kinyomtam a gépem és követtem anyát.A nappaliba érve megláttam az új szomszédainkat.Kedvesnek tűntek mindhárman.Az anya nagyon csinos ,nyúlánk ,rövid hajú nő.Lánya tényleg kedvesnek tűnik.Csinos és magas.Körülbelül 7 cm-vel magasabb lehet nálam.Biztatóan mosolygott rám.Az apa fresh úriember volt ,bár kicsit tömzsi ezért kilógott a "sorból".Kicsit kövér volt ugyan ,de jóképű és barátságos.Ekkor hirtelen hozzám lépett a lány.:
-Szia.!Lauren Sparks vagyok.!Ő itt az anyukám Penelope Sparks és ő az apukám George Sparks.!-mutatott szüleire.
-Szia Lauren.!Csókolom Mr. and Mrs. Sparks.!-válaszoltam autómatikusan angolul.(ugyebár Britanniába költöztem ,hogy máshogy is beszélnének hozzám az emberek? ,mégis eldöntöttem ,hogy magyarul írom le ,hogy gyakoroljam a nyelvet)
-Szia.!Hívj csak Penelope-nak.!Téged hogy hívnak?-kérdezte Mrs. Sparks
-Izabella Carter vagyok ,de szeretem ha Bellának hívnak.!
-Szép név.!Engem is hívj csak George-nak.!-folytatta Mr. Sparks
Ezek után feltettek egy-két kérdést úgy általánosságban ,majd megdicsérték az angol kiejtésemet és tudásomat ,mivel ehhez még nem szoktam hozzá ,hogy angolul beszéljek.
Ezek után apu szólt hozzám:
-Bells ,vezesd körbe Laurent a házba.!
Szépen ,illedelmesen magammal hívtam Laurent és megmutattam neki a házat végül bevezettem a szobámba,
-Gyönyörű a szobád.!-jegyezte meg.
-Köszönöm.!Az én elképzelésem szerint lett berendezve.!-mondtam büszkén mégis felvágás nélkül.
-Látom te is szereted a One Direction-t.-szólalt meg Lauren
-Igen.!Harry a kedvencem.!Te is szereted őket?
-Nagyon.!Liam a kedvencem.!Amúgy tudtad ,hogy Harry Styles itt lakik alig tíz utcával arrébb?
-Wáó.!Tényleg?Egyszer megmutatod hol?
-Persze.!Tudod kedves vagy és barátkozó.!-mondta Lauren
-Te beszélsz?Nagyon barátságos és aranyos vagy.A szüleimmel is olyan barátságos voltál.Ráadásul megígérted ,hogy megmutatod hol lakik Harry Sytles.!
Ezek után egy csomó mindenről beszéltünk.A One Direction-ról,Londonról ,meséltem neki Magyarországról.Sokat nevettünk.Majd Lizzi lépett be a szobámba félénken ,mivel bizonytalan az angol tudásában.Mégis megszólalt:
-Anyu azt mondta elvihetitek Fifi-t sétálni.!
-Fifi a kutyánk.!Németjuhász.-mondtam Laurennek aki nem értette ki az a Fifi.
-Van kutyátok?Imádom a kutyákat.!-mondta Lauren
-Akkor elvisszük sétálni?-kérdeztem
-Persez.!Vigyük Lolát a spánielemet is.!-mondta Lauren
Így a nap következő egy órájában kutyát sétáltattunk.Igaz ,hogy mivel tél van már sötétedett ,nem túlzottan zavart minket ,hiszen London ezen része nagyon csendes,nyugodt és igazán kivilágított.Sétálás közben megkérdeztem Laurent ,melyik suliba és melyik osztályba jár, rávágta ,hogy ugyanabba a suliba jár mint amibe én fogok és a 11.A-ba.Nagyon jó.!Osztálytársak leszünk.!Ezután visszamentünk hozzánk és bementünk a szobámba.Anyuék boldogan konstatálták ,hogy beköltözésünk napján már szereztem is egy barátot.Lauren megígérte ,hogy holnap megmutatja a város nevezetességeit nekem ,úgyhogy reggel átjön hozzánk ,hogy aztán együtt indulhassunk.Este kilenc óra körül mentek el Laurenék.A családunk jó kapcsolatba lett a Sparks családdal.Éljen.!Ezután gyorsan vacsiztunk és fürödtünk ,majd az első nap mindenki kifáradtan ment aludni saját szobájába.
Új ház 5/5* nagyon tetszik
sok pakolás 5/2 fárasztó
nem beszéltem Lejlával 5/1 pedig
sokmindent mesélhetnék neki.! :(
szomszédok 5/5* kedvesek :)
Lauren 5/5* már most imádom :)
holnap London néző 5/5* végre
megismerehetem Londont
Harry Styles 5/5* most is tíz utcá-
nyira van *-*
holnap után suli 5/2 félek..legalább
Lauren ott lesz velem
14 nap és Karácsony 5/5 várom :)
az ágyam 5/5* nagyon kényelmes!
azt hiszem elnyom az álom :D
.....
Hát itt lenne a saját könyvem első része.!Remélem eddig tetszik (bár igazán érdekes majd csak az 5. fejezettől lesz.)!A történet egy hétköznapi lányról szól aki néha szerencsés néha szerencsétlen és mindeközben álombeli dolgokat él át.!Hisz melyik lány ne szeretne Londonba lakni egy villában egy álomszobában.Ráadásul melyik lány ne szeretne egy pasit aki szereti őt és aki nagyon menő és jóképű is akár még híres is.!:) Remélem érdekes történeteket tudok hozni és remélem minél gyakrabban tudok majd új részekkel jönni.! ~DreamerGirl~(Kincső)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése